T-259 A párválasztás kérdése 5. rész
2024.08.04.
Kedves Gyerekek!
A mostani részben folytassuk az előzőekben megkezdett dolgok felsorolását, egy hívő házasság alapjaival, követelményeivel kapcsolatban.
A következő dolog, amit jó figyelembe venni, az egymáshoz illő felek. Itt többféle megközelítésről beszélhetünk. Egyrészt egy házasság akkor lesz az Isten elvárása szerinti, ha mindkét fél hívő. Nagyon sok fiatalt vitt már tévútra, esetleg vezetett váláshoz a meg nem tért, vagy át nem adott életű társa. Azért mondom így, mert nem kell feltétlenül hitetlennek lennie, ahhoz, hogy később problémák legyenek. Az egyértelmű az igében, hogy „ne legyetek senkivel felemás igában, és mi köze hívőnek hitetlennel”. Mégis sok fiatal azt gondolja, hogy majd beszél a szerelmesének az Úrról és úgymond ’megtéríti’. Ez a legtöbb esetben sajnos nem sikerül. Szóval, aki valóban megtért, újjá született, az csakis ilyen lányt vegyen el, vagy ilyen fiúhoz menjen feleségül. És most rátérnék arra, hogy amennyiben megtért valamikor az illető, az sem feltétlenül garancia a jó házasságra. Ismertem olyan hívő fiatal párt, akik házassága végül válással végződött. Gyülekezeti menyegző volt, a lány korábban már bemerítkezett, aminek azt kellene kifejeznie, hogy meghaltam önmagam számára, de sajnos végül felbontották az életre kötött fogadalmat. Pedig, ha valóban halálba tudom adni, le tudom tenni a saját elképzelésem, akaratom, akkor lesz boldog a hívő életem és a házasságom is. Az Úr Jézus ebben nagyon nagy példa számukra, mert Ő feladta a maga akaratát. Az Atya akaratát cselekedte mindenkor, így ment végül a keresztre, hogy megváltson bennünket bűneinkből.
Jó, ha egymáshoz illők a felek abban a tekintetben is, hogy pl. nagyjából azonos végzettségűek, mert lehet olyan eset, hogy egy nagyon okos lány elkezdi szépen irányítani az egyszerűbb felfogású férjét. Pedig a családban a férfié kell, hogy legyen a vezető szerep, mert Isten így rendelte. A helyes sorrend: Krisztus, férfi, nő, gyerekek. Ezt jó, ha lányok figyelembe veszitek. Nem jó, ha körülöttetek forog a világ, ha ti vagytok a középpontban, mert ez a család kárára megy.
Egy másik szempontot is szoktak említeni, hogy nem előnyös, ha az egyik fél falusi, a másik városon nőtt fel. Bár mostanában egyre kisebb a különbség, de több olyan is van, ami konfliktus forrás lehet később. Pl. az egyik korán fekszik és kel, a másik szeret éjszakázni, későn kelni. A tágabb családban is lenézhetik a falusit, vagy éppen a városi embert.
Azt is szokták mondani, hogy nem jó, ha pl. a férfi sokkal alacsonyabb a feleségénél, de erre is tudok ellenpéldát.
Az életkor, ami még meghatározó lehet a házasságban. Persze az az ideális, amikor kb. hasonló életkorúak a házasulók. Egy bizonyos kor után már lehet probléma a nagy korkülönbség, főleg, ha a nő az idősebb.
Az is jó úgy gondolom, ha hasonló körülmények közül jönnek a fiatalok, mert ez is lehet konfliktus forrása. Itt gondolok az anyagi körülményekre, vagy családi körülményekre is. Pl. egy egyedüliként felnőtt gyermek alaptermészete nem olyan, mint egy nagyobb családban élőé.
Természetesen ezek olyan szempontok, aminek mindenki nem tud maradéktalanul megfelelni. A mi házasságunkban sem egyezik minden ezekből, de az Úrban el lehet mindent rendezni, a különbözőségek által is tud minket formálni. A felsoroltak olyan dolgok, amik Krisztusban eltűnhetnek, mert benne nincs zsidó, görög, férfi és nő, szolga, szabad.
Még azt is szeretném a szívetekre helyezni, hogy a házasság egy életre szól! Ezt jól gondolja meg mindenki, aki az Úr útján szeretne járni! Mert sajnos a válást ma már nagyon sok gyülekezetben nem tartják gondnak, bűnnek, holott a Biblia erről világosan beszél. Isten eredeti gondolata az, hogy a házasság egy egész életre szól egy férfi és egy nő között! Persze lehetnek különleges esetek, amikor nincs más választás, de a legtöbb válás ma is megelőzhető lenne.
Én nagy kegyelemnek tartom, hogy a párválasztásban valóban tudott vezetni Isten és ezért meg is áldott a házasságban. Ezt kívánom minden kedves fiatal hallgatómnak is!
Ámen